Konduktív pedagógia

„A konduktorképzés első évfolyamának résztvevői már záróvizsgáikat tették le, amikor Pető András professzor 1967. szeptember 11-én, 73 éves korában az intézetben, munka közben hirtelen meghalt.”
A konduktív nevelés célja, az orthofunkció (helyes működés) elérése a fő cél. Ennek érdekében nem a fogyatékosság megváltoztatására törekednek, hanem a változásra képes ember segítésére. A kondukció rávezeti az embert a belső szervezésmód kialakítására, az idegrendszer koordinációjára, ezzel javítva a képességeket.
A konduktív nevelés pedagógia, és nem terápia, hanem a napirendet átfogó program.  Ezt a nézetet tanultuk, tapasztalatom szerint azonban hasznosan alkalmazható a terápiás időkeretekben is, 1-3 órás foglalkozások során, heti pár alkalommal. 
A konduktív pedagógia a teljesítmény megváltoztatása helyett az intenció megváltoztatását célozza. A „neveltnek” a helyes intenciót tanítjuk, ami segíti a mozgás összerendezését, belsővé válását, automatizálását. (Ezért számolunk a feladatok során, illetve kötjük egy bizonyos énekhez őket.)
 
A konduktív pedagógia során:
 
-         lazulnak a feszes izmok, erősödnek a gyengék,
-         fejlődik az értelem (életkornak megfelelő értelmi fejlesztés során)
-         javul a beszéd
-         fejlődik a mozgás,
-         önidította, aktív mozgás alakul ki
-         a tanult mozgásokat a naprend egyéb tevékenységeikben is kamatoztatni tudják
 
Akinek javasolom:
-         di-, hemi-, tetra-, plégia, paresis,
-         spinabifida, paraplégia,
-         stoke,
-         sklerosis multiplex,
-         Parkinson estében
 
 Fejlesztés
 
„” Dr. Hári M.- Horváth J. - Kozma I. – Kőkuti M.: A konduktív pedagógia célrendszere c. könyvből.
 
Intenció: Olyan belső, előzetes képződmény, ami megindítja a koordinációt, összerendezést az idegrendszerben. Speciális emberi aktivitás, belső késztetés.
 
Ahol Pető Andrásról, vagy a konduktív nevelésről olvasni lehet:
 
Popper Péter: Holdidő c. könyve (Pető András)
www.peto.hu
 
 
A főiskolai tanulmányaimat 1998-2002 között a Pető Intézetben végeztem, és konduktor-tanító szakon szereztem diplomát.