Ayres-terápia

Az Ayres-terápia kifejlesztője Anna Jean Ayres (1920-1988) amerikai ergoterapeuta, aki a gyermeki fejlődést figyelembe véve fejlesztette ki metódusát.
Az Ayres-terápia (továbbiakban szenzoros integrációs terápia) két dologra hivatkozik. Az egyik egy neurológiai folyamat, amely az emberi test és a környezet érzeteit rendezi, és lehetővé teszi számunkra, hogy a testünket megfelelően tudjuk használni. A másik egy elmélet, mely szerint a viselkedés és a neuropszichológiai folyamatok között összefüggés van.
Ayres azt mondja, hogy a szenzoros integráció „a szenzoros információk szükség szerinti rendezése”, vagyis az érzékelt információk felhasználása a mindennapokban. Ahol ez az érzékelés sérül, ott van szükség a szenzoros integrációs terápiára. Az Ayres-terápia szerint az érzékelés a következő területeken sérülhet:

Regisztráció vagyis az inger észrevétele. Ez egyrészt függ az inger intenzitásától, másrészt az ember ingerküszöbétől.
Moduláció  „a hangerőszabályzás”, a finomhangolás. Csak egy bizonyos intervallumban optimális az inger feldolgozása. Ezek viselkedési, emocionális és szociális zavarokhoz vezet. (A hiperaktív gyerekek jó részének ezen a területen van problémája.) Ez tulajdonképp a feldolgozást jelenti, amikor az ingerület végigmegy az idegpályákon, és eljut az agyig.
Diszkrimináció  differenciálni, megkülönböztetni. Az érzőközpontok ingerületeinek az összehasonlítása, analizálása, tárolása és koordinálása történik az eddigi tapasztalatokkal. A mozgástervezés zavarához vezethetnek.
Praxis a cselekvés tervezése. Ez lehet apraxia, és diszpraxia. Az előbbi a tanult mozgásokban jelentkezik, az utóbbi esetében a mozgásokat nem tanulta meg. Ha ezen a területen zavart tapasztalunk, azt jelenti, hogy az agyban az ingerület nem találja a megfelelő központokat, nem tudja eldönteni, mi hova tartozik.

                                                            
A szenzoros integrációs zavarok diagnosztizálására a Dél-Kalifornia Szenzoros Integrációs Teszteket, a SIPT-et és különböző klinikai megfigyeléseket használnak. A tesztek alapján megállapított diagnózist figyelembe véve alakítják ki a terápiát.
 
A terápia legfontosabb ismertetőjegyei:
-         nem kényszer a gyereknek,
-         a termet a terapeuta úgy rendezi be, hogy a gyermek bármelyik feladatot választja ki, az számára hasznos és fejlesztő legyen,
-         a terapeuta partner a gyereknek az interakciók során, és segítséget ad, ha szükséges,
-         a terápia nem összefüggéstelen gyakorlatok sora, hanem jelentéssel bíró, a terapeuta által pontosan megtervezett cselekvés,
-         a gyermek és a terapeuta bízik egymásban,
-         gyerekközpontú és a gyermek által irányított (A gyermek belső motivációját használja ki.),
-         aktivitás keretén belül játékos és vidám cselekvés,
-         felébreszti a belső késztetést a kompetenciaérzés iránt (Kompetensnek, megfelelőnek érzi a reakcióját, mozgását az adott szituációban.)
-         olyan aktivitást kínál, ami a teljes testet igénybe veszi és erősíti a taktilis, proprioceptív, és vesztibuláris tapasztalatokat,
-         a terapeuta egy olyan szituációt teremt, ahol a gyerek lehetőség szerint a „megfelelő reakciót” alkalmazza.
A terápia elvei:
-         A terápia nem egyes képességek fejlődésorientáltan felépített fejlesztésére irányul, hanem az agy rendező funkcióinak javítására.
-         Kontrollált szenzoros ingereket használnak a „megfelelő reakció” kiváltására.
-         Minél több az önindította aktivitás, annál inkább javul az agy organizációja.
-         Öröm és vidámság.
A terápia hatására a gyermek nyitottabb lesz, boldogabb, magabiztosabb. Rendezett viselkedést mutat, örömmel tölti el a mozgás. Önként választ nehezebb feladatokat, jobban tud az adott célra koncentrálni. Elfogadja a kihívásokat, ezzel javul az önbizalma. A kezelések során önmaga kezdeményezi a cselekvéseket, a tervezést, és a variációkat. A többi gyermekkel is javul a kapcsolata.
 
Milyen esetben javaslom?
-         hiperaktivitás, viselkedészavar,
-         tanulási problémák,
-         autisztikus megnyilvánulások,
-         cerebrális parézis esetén
-          Ha a következő kérdésekre igennel válaszol:
·        Gyermeke gyakran elesik, ügyetlen, tönkre teszi a játékait?
·        Egyáltalán nem játszik egyedül?
·        Hangos, vad, nehéz kordában tartani?
·        Vagy éppen extrémen visszahúzódó, nem játszik senkivel?
·        Nem hagyja magát simogatni, irtózik a homoktól, a finom érintésektől?
·        Az iskolában nehézségei vannak az írásban, olvasásban, számolásban?

 
CP (cerebrális paresis) - központi idegrendszeri sérülés
Ergoterápia - a görög ergein, csinálni, dolgozni, cselekedni igéből származik. A terápia abból indul ki, hogy a cselekvés az ember alapvető igénye, és önmagában gyógyító hatása is van.
2005/2006-ban szereztem képesítést erre a terápiára.